2021. September 27. Monday
Ma: Adalbert, Döme Holnap: Vencel, Bernát
Bokod község honlapja

Aktív nyugdíjasok

2021. July 9., Friday 13:16

Immár második alkalommal találkozhattak a Bokodi Nyugdíjas Klub tagjai. Nagyon örültek egymásnak, komoly témával kezdték, megtartották az esedékes közgyűlésüket, majd vidám ünnepléssel folytatták. Az első félév névnaposait köszöntötték. Megvendégelték tagjaikat, majd közös nótázással koronázták meg együttlétüket.

Július 5.-én klubnapunkat a Református egyház közösségi helyiségének teraszán tartották! Lelkész úr kedves szavakkal üdvözölte őket. Klubjuk nőtagjai finom süteményekkel kínálták meg a résztvevőket.

A közeljövőben terveznek közös túrákat, kirándulásokat, színház látogatást. Ezek részleteit beszélték meg. Készülnek a vadászházhoz, főzéssel, játékokkal egy vidám napot eltölteni. Kirándulnak Pápára, kitérőt tesznek a cseszneki várhoz, majd városnézés után a program folytatása a Gyógyfürdőben lesz.

Augusztusban Budapestre látogatnak. A Vigadóban operett műsort tekintenek meg, majd sétahajózás következik a Dunán.

Megbeszélték még, mivel készüljenek a Fő utcai piknikre. Örülünk, hogy ilyen aktívak a klub tagjai! Sok szép pillanatot kívánunk nekik!

Kontráné Halmi Helga

Nincs esemény rögzítve!

Önkormányzat

Ügyintézés

Legnépszerűbb cikkek

Elérhetőségeink

Bokodi Polgármesteri Hivatal
2855 Bokod, Hősök tere 6.

Postacím:
2855 Bokod, Hősök tere 6.

Elektronikus elérhetőségeink:
Email: hivatal@bokod.hu
Hivatali kapu neve: BOKODPH
KRID azonosító: 209052327