2019. December 16. Monday
Többnyire felhős 3.8 °C
Ma: Etelka, Aletta Holnap: Lázár, Olimpia
Bokod község honlapja

Falu piknik és Krumplifesztivál

2019. September 26., Thursday 09:17

A bokodi II. Falu piknik és VIII. Krumplifesztivál szeptember 7-én került megrendezésre. 16 órától a Fő utca ismét a gyalogosoké lett.

20 csapat indult a krumplis ételek főzőversenyén. Különlegesség volt idén az ökörsütés. Reggel 6 órától már sült a nyársra húzott 375 kilós jószág. Mindenkinek jutott belőle, aki szerette volna megkóstolni. Az érdekességen kívül jótékonysági célt is szolgált, a kóstolóért az óvoda új csoportszobájának berendezéséhez járulhatott hozzá bármilyen összeggel, aki szeretett volna segíteni. Az adományokból 440 ezer forint gyűlt össze. Ezúton is köszönjük mindenkinek a gyermekek nevében!

A délutánt a Deja Vu Tánccsoport, a KaDarkölykök színjátszó csoport, a Bocskorod Néptáncegyüttes műsorai színesítették. Schön Martin is tartott egy kis bemutatót a művészkerékpározás szépségéből. Kis tanítványai pedig egykerekű kerékpáros gyakorlataikkal varázsolták el a közönséget.

Mindhárom gyülekezet temploma nyitva állt a látogatók előtt. Az evangélikus parókia gyülekezeti termében Halmi Helga és Horváth Róbert természetfotós képeiből egy kis válogatás várta az érdeklődőket.

A zenét egész éjszaka Dj.Dóbi és Dj.Sinkovics biztosította.

Kontráné Halmi Helga

Önkormányzat

Ügyintézés

Legnépszerűbb cikkek

Elérhetőségeink

Bokodi Közös Önkormányzati Hivatal
2855 Bokod, Hősök tere 6.

Postacím:
2855 Bokod, Hősök tere 6.

Elektronikus elérhetőségeink: